Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Meghalt ötven hajótörött, további 148 pedig eltűnt

Meghalt legkevesebb ötven hajótörött, további 148 pedig eltűnt péntekre virradóra Sierra Leone északi partjainál, miután elsüllyedt egy teher- és személyszállító hajó - közölték a nyugat-afrikai ország kikötői hatóságai.


Dátum: 2007-08-03 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:15.705038, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy név nélkül nyilatkozó tisztségviselő szerint a Freetown főváros és Rokumi település között közlekedő, Amunafa nevű motoros hajó utasai közül mindössze két embert sikerült kimenteni. Egy helyi rádiónak a térségben tartózkodó tudósítója megerősítette a baleset tényét.

A katasztrófát valószínűleg egy hirtelen jött vihar okozta. A szerencsétlenségben szerepet játszhatott az is, hogy a hajó túl volt terhelve, kétszáz utas volt a fedélzetén, valamint több száz, rizzsel megrakott zsák.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek