Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hétfőn feltúrják Buda több fontos útját

Az augusztus 15-ig tartó felújítás ideje alatt forgalomkorlátozásra, parkolási tilalomra kell számítani a Hegyalja úton, a Krisztina körúton, valamint a Csaba utcában.


Dátum: 2007-08-03 16:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82040
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:16.930839, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Újabb útfelújítás kezdődik a Podmaniczky Program keretében. Hétfőtől a Krisztina körúton, a Szilágyi Erzsébet fasor és az Attila út közötti szakaszon, a Csaba utca Várfok utca és Városmajor utca közötti szakaszán, valamint a Hegyalja út Avar utca és BAH csomópont közötti szakaszán kezdődnek útfelújítások.

A hétfői szegély- és előkészítő munkálatok után kedden kezdik meg a burkolat marását. A szegélyeket átépítik, a buszmegállókat erősített szerkezettel újjáépítik, és aszfaltoznak.

A felújítás során fenntartják a forgalmat, sávszűkületre és szakaszos sávlezárásra kell számítani, valamint tilos lesz a parkolás. A maximálisan megengedett sebesség 30 kilométer lesz óránként. A felújítás várhatóan augusztus 15-ig tart.

A Hegyalja út különösen forgalmas út, így a felújítás várhatóan nagy torlódásokkal jár, a munkálatok azonban az augusztus 20-i ünnepségig befejeződnek.

hirszerzo.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek