MOL: marad a sajátrészvény-vásárlás
A MOL felvásárlási storynak többféleképpen lehet vége - olvasható Hernádi Zsolt MOL vezér nyilatkozatában, amit az Indexnek adott. Lehet, hogy jön tényleg egy felvásárlási ajánlat. És akkor meg kell várni a részvényesi reakciókat. Vége lehet úgy is, hogy jön egy bejelentés, miszerint az OMV azt mondja, köszöni szépen, ennyi volt.
Dátum: 2007-08-03 16:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:17.253904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lehet, hogy jön a törvény, és egyértelművé teszi a helyzetet. Az biztos, hogy ez a mostani, mindenben mást láttató szituáció és bizonytalanság nem jó a MOL-nak sem.
Hernádi Zsolt vitába szállt az OMV azon érvével, hogy elkerülhetetlen a konszolidáció az iparágban. Ha összetesszük a két vállalatot, akkor a most két 15-15 milliárd eurós cégből lesz egy 30 milliárd eurós. Ettől jobban kinyílnak-e olyan kapuk, amelyek eddig nem - tette fel a kérdést a MOL vezér. Sőt mértékváltozásról sem beszélhetnénk iparági szinten, mert a százmilliárdos orosz cégek mögött, vagy a 170 milliárd eurós Shell mellet akkor is kis szereplő maradna a piacon az esetleges MOL-OMV fúzióval létrejövő cég.
Az igazgatóságnak három eszköze van, ha túl sok a pénz. Az egyik, hogy vásárol, bármi áron. Méretet növel anélkül, hogy figyelembe venné, illeszkedik-e az akvizíció a meglévő eszközökhöz. Ezt nem tartja szerencsésnek a MOL menedzsment. A másik a rendkívüli osztalék kifizetése. A véleményünk az volt, hogy ez ugyan lehetséges, de ha később egy jó és értelmes beruházáshoz kellene majd tőke, akkor újra a részvényesekhez kell fordulni, marad tehát a sajátrészvény-vásárlás. Ráadásul saját részvénnyel jól tudnak fizetni - állította Hernádi Zsolt. Például a Slovnaft esetében is ez történt, ez gyorsította meg a tranzakciót. A saját részvények vásárlása így biztosít is flexibilitást, amíg a közgyűlés nem dönt a visszavonásról, ugyanakkor értéknövelő a részvényesek számára. Az árfolyam nőtt, aki most ad el, magasabb árat kap, aki tartja a papírt, ha a közgyűlés tavasszal bevonásról dönt, azután könyvelhet el további értéknövekedést
Ez a cash flow terven múlik, amit nem foga menedzsment nyilvánossá tenni. Folyamatosan elemzik, hogy állnak készpénzzel, a tervezett beruházásokkal, az eladósodottsággal. Ez lesz meghatározó arra is, milyen javaslatot tesz az igazgatóság a közgyűlésnek a részvénybevonásra - szögezte le Hernádi Zsolt.
Tőzsdefórum - fidesz.hu