Kína megszigorítja a tibetiek ellenőrzését
Törvénytelennek és érvénytelennek tekinti Kína az élő Buddhának azokat a tibeti reinkarnációit, amelyeket a kormány nem ismer el - jelentették be Pekingben pénteken, miközben újabb szigorításokat rendeltek el a dalai lámához hűnek tekintett régióban.
Dátum: 2007-08-03 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82046
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:18.687574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szabályozások egybe esnek azokkal a jelentésekkel, amelyek szerint Tibetben tucatnyi embert vettek őrizetbe, mert egy hagyományőrző fesztiválon a száműzetésben élő szellemi vezető visszatérésére szólítottak fel.
A dalai láma 1959-ben, egy elbukott felkelés után menekült Indiába, a kommunista Kína által 1950-ben elfoglalt Tibetből.
Kína továbbra is elnyomja a tibeti vallási törekvéseket, különösen a dalai láma iránti tiszteletet üldözik. A vallási vezetőt, akit Nobel-békedíjjal tüntettek ki, Kína szeparatistának tekint.
Egyesek azzal vádolják Kínát, hogy azért nem kíván tárgyalni a már 72 éves éves dalai lámával, mert halálára vár, és akkor Pekinghez hű új dalai lámát nevezhetne ki.
Tizenkét évvel ezelőtt, 1995-ben a dalai láma és az ateista kínai kommunista hatóságok más és más személyt választottak Tibet második legfontosabb vallási elöljárója, az 1989-ben lehunyt 10. pancsen láma reinkarnációjának. A dalai láma által kiválasztott hatéves fiú hamarosan eltűnt a nyilvánosság elől, emberjogi szervezetek szerint ő a világ legfiatalabb politikai foglya.
MTI - fidesz.hu