Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Százakat kellett kitelepíteni Kaliforniában

Újraéledt a tűz egy erdőben pénteken az Egyesült Államokbeli Kaliforniában, emberek százait kellett kimenekíteni.


Dátum: 2007-08-04 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:21.775177, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az állam északi részén fekvő Santa Barbara megyében az egy hónapja tartó tűzben eddig 18 ezer hektárnyi föld égett le. A tüzet 60-70 százalékban sikerült megfékezni, ennek ellenére pénteken feltámadtak a lángok.

A hatóságok emberek százait menekítették ki. Százhatvan családi házból háromszáz embert evakuáltak, másik háromszázat öt nyári táborból, míg további 75 gyermeket és 12 felügyelő személyt egy gyermektáborból.

William Boyer megyei szóvivő elmondta, hogy a házakat nem fenyegeti azonnali veszély, de a kimenekítést el kellett rendelni, hogy az embereknek elég idejük legyen a távozásra. A térség egy hagyományos spanyol ünnep miatt tele van turistákkal.

A tűz július negyedikén keletkezett egy vízcső szerelése során kipattant szikra miatt. A lángok megfékezésére azóta mintegy 43 millió dollárt fordítottak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek