Magosz: a gazdák nem engednek 8 milliárd forintos követelésükből
A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a fagykárok enyhítéséért demonstráló gazdák nem engednek 8 milliárd forintos követelésükből - közölte Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2007-08-04 13:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82059
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:22.682420, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Elmondta, hogy a keddi tárgyalásokról úgy álltak fel, hogy meghatározták milyen összeget kéne betenni a kormánynak a kárenyhítési alapba ahhoz, hogy az érintettek karban tudják tartani ültetvényeiket és fel tudjanak készülni a következő évre. Ez 8 milliárd forint és ebből a Magosz nem fog engedni, ilyen felhatalmazást kaptak a gazdáktól - mondta a szövetségi igazgató.
Ez az összeg olyan gazdáknak jelentene megoldást, akiknek az ültetvénye 90-100 százalékos fagykárt szenvedett a megyében. Hozzátette: nem fogadják el a kormány által tett ötmilliárd forintos ígérvényt, mivel ez nem elegendő a károk enyhítésére.
Ez annak az 5.300 gazdáknak jelentene megoldást, akik beléptek a kárenyhítési alapba - tette hozzá.