Kiszolgáltatott és kilátástalan helyzetben tízezer pedagógus
Nem tudni pontosan, hány iskolát érint az idén az összevonás, illetve megszüntetés. Az állástalan pedagógusok száma a becslések szerint tízezer lesz. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium a tanárok helyzetének megoldására alternatívát kínál, ennek realitása azonban megkérdőjelezhető.
Dátum: 2007-08-04 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:23.939627, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az oktatási tárca által kínált lehetőségek, átképzési programok csupán hamis illúziót keltenek - mondta a lapnak Sió László, a Fidesz oktatási szakértője. A pedagógusok - jó kommunikációs készségüknek, nyelvismeretüknek köszönhetően - eddig viszonylag könnyen elhelyezkedhettek. A gazdasági bajok miatt azonban a munkaerőpiac beszűkült, sem a pedagógusokat, sem a közszféra más területein állásukat vesztetteket nem képes már befogadni. Különösen súlyos a helyzet vidéken, elsősorban a kistelepüléseken.
A Pályamódosító hitelprogramról Sió László azt mondta, halva született ötlet, mert a munkanélküli emberek nem súlyosbítják helyzetüket újabb adóssággal.
A szakértő veszélyes folyamatnak ítéli, hogy a bezárásra ítélt iskolákat fenntartóik olyan alapítványoknak adják el, amelyek a megoldás ígéretével kecsegtetnek. Az iskolák működtetésére, fenntartására kétes garanciát ígérő szerződésekre már az oktatási minisztérium is felfigyelt.
Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke rendkívül súlyosnak ítéli a helyzetet. A vidéki iskolák esetében csak október 15-én dől el, melyik intézményt hogyan érintik az intézkedések, és hány pedagógus válik feleslegessé. Az iskolafenntartóknak ugyanis erre a határidőre kell jelentésüket a minisztériumhoz eljuttatniuk. A vidéki pedagógusok többsége a mai napig nem tudja, van-e még állása, számukat a PDSZ elnöke tízezres nagyságrendűre becsüli.
A megoldást nem az át-, hanem a továbbképzésében látja. Mint mondta, a tudást bent kell tartani az iskolákban. A spórolás ellentétesen hat az oktatás minőségére, és így össztársadalmi károkat okoz.
Magyar Hírlap - fidesz.hu