Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Magosz az Alkotmánybírósághoz fordult az OVB döntése miatt

A Magosz beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben azt kéri: a testület semmisítse meg a Kálmán László nyelvész által benyújtott és az OVB által hitelesített, a termőföld vásárlásra vonatkozó népszavazási kérdést - közölte Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója szombati budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-08-04 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:24.616485, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magosz szerint egy eredményes népszavazás olyan problémákat vetne fel, ami nemzetközi szerződést, konkrétan az Európai Unióval kötött csatlakozási szerződést is érintene. Ilyen esetben pedig nem lehet népszavazást tartani.

Kálmán László nyelvésznek az OVB által hitelesített kérdése így szól: "Egyetért-e ön azzal, hogy a földterület megművelőjét illesse meg első helyen elővásárlási jog termőföld vásárlása esetén?".

Budai Gyula hangsúlyozta: a jelenleg hatályos törvény szerint a földterület tulajdonjogát belföldi jogi személy nem szerezheti meg. Ugyanakkor nem világos, hogy a népszavazásra bocsátott kérdésben a "földterület megművelője" körbe kik tartoznak bele.

Jelen pillanatban elővásárlási joggal rendelkezik a termőföld haszonbérlője, feles bérlője, a részes művelő, a részvénytársaság helyben lakó tagja, illetve a szövetkezet helyben lakó tagja.

A szövetségi igazgató arról is beszélt, hogy amennyiben ez a kérdés megkapná a 200 ezer igen szavazatot és a népszavazás sikeres lenne, akkor a magyar Országgyűlésnek kötelezettsége lenne arra, hogy a vonatkozó jogszabályt megváltoztassa. Ha pedig ez megtörténne, akkor véleménye szerint lehetőség nyílna arra, hogy külföldi természetes személyek, illetve külföldi jogi személyek, belföldi jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek termőföldet vásárolhassanak Magyarországon.

Kifejtette: az uniós csatlakozási szerződés kimondja, hogy 2011-ig a magyar föld vonatkozásában moratórium áll fenn. A kérdésről tartott népszavazás ezt a passzust érintené, tehát az Alkotmánybíróságnak meg kell vizsgálnia azt is, hogy egy ilyen nemzetközi szerződésről lehet-e referendumot tartani - tette hozzá.

Budai Gyula újságírói kérdésre elmondta, hogy egy ilyen népszavazási kérdés megfogalmazása "rendkívüli" szakmai ismereteket tételez fel. "Én úgy gondolom, hogy ez nem Kálmán László kérdése, ezt a kérdést valaki neki sugallta, ezt a kérdést valaki vele megíratta" - mondta a szövetségi igazgató, aki szerint a kérdés célja a Fidesz népszavazásának lehetetlenné tétele.

Budai Gyula azt is elmondta, hogy tudomása szerint eddig a népszavazási kérdéssel kapcsolatban 31 beadvány érkezett az Alkotmánybírósághoz, véleménye szerint szeptember-októberben várható döntés.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek