Letette esküjét az új török parlament
Letette esküjét szombaton az új török parlament, amelyben az eddig is kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) szerzett többséget a július 22-én tartott előre hozott választásokon.
Dátum: 2007-08-04 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:25.199334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sükrü Elekdag, a parlament ideiglenes elnöke az eskütétel ceremóniája elején tartott beszédében Törökország demokratikus és világi értékeinek védelmezésére szólította fel az AKP-párti Recep Tayyip Erdogan kormányfőt, akit a török államfő várhatóan hétfőn kér fel újabb kormányalakításra.
Elekdag azt kérte az újonnan megválasztott képviselőktől, hogy "a józan ész és az államférfiak bölcsessége", illetve "a megbékélés és a párbeszéd szellemisége" vezérelje tetteiket. Ezt követően a házelnök ábécérendben, egyenként szólította a képviselőket, akik hűséget esküdtek a "világi és demokratikus török köztársaságnak".
Az Igazság és Fejlődés Pártja 341 mandátumot szerzett az 550 tagú parlamentben. Ez tízzel kevesebb, mint ahány képviselőt a párt az előző választáskor juttatott a parlamentbe, ám így is biztos többséget jelent a képviselőházban.
A legerősebb ellenzéki párt, a szociáldemokrata Köztársasági Néppárt (CHP) 99 képviselővel lesz jelen a parlamentben. A szélsőjobboldali Nacionalista Cselekvés Pártja (MHP), amely az előző parlamentbe nem jutott be, ezúttal 70 mandátumot kapott. A kurd jelölteket egyesítő Demokratikus Társadalom Pártja (DTP) 21, a balközép Demokratikus Baloldal Pártja (DSP) pedig 13 képviselői helyet szerzett.
Az új kormány megalakítása után a parlamentnek új államelnököt kell választania. Az előre hozott választásokat éppen amiatt írták ki, hogy tavasszal politikai válság alakult ki az elnökválasztás körül, mert a világi ellenzék és a hadsereg elutasítottaErdogan kormányfő jelöltjét, Abdullah Gül külügyminisztert.
MTI - fidesz.hu