USA - vízum-ügy - a Fidesz álláspontja
Dátum: 2007-08-05 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:26.715756, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Üdvözöljük, hogy az amerikai elnök aláírta a vízummentességi program kiterjesztésének lehetőségéről szóló törvényt. Reméljük, a magyar kormányzat képes lesz teljesíteni azokat a feltételeket, melyek alapján hazánk is az új jogszabály hatálya alá kerülhet.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy továbbra is fontos az egységes európai fellépés az ügyben, hiszen az eddigi eredmények is ennek köszönhetők.
Németh Zsolt,
a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője