Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tömeges ételmérgezés a Hungaroringen

Tömeges ételmérgezés történt a Forma-1-es Magyar Nagydíj helyszínén, Mogyoródon. Szombaton tizenkét embert kellett a budapesti László Kórházba szállítani, ahol azóta újabb négy beteg jelentkezett. Egy thai büfét zártak be a hatóságok, de a beszállítót is vizsgálják.


Dátum: 2007-08-05 12:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82078
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:28.547672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Feltehetően egy thai büfében elfogyasztott csirke húsa okozhatta a tömeges ételmérgezést a Magyar Nagydíjnak otthont adó mogyoródi Hungarogingen. Az ÁNTSZ a távol-keleti vendéglátóhelyet még szombat éjszaka bezáratta. A szakhatóság a büfé beszállítóinál is vizsgálódik.

Vizsgálatot indított az országos tiszti főorvos mert egy Hungaroring környéki büfé vendégei közül legalább 12-en - 11 felnőtt és egy gyerek - ételmérgezés gyanújával kórházba kerültek. Falus Ferenc azt is közölte, hogy a betegek már jobban vannak, a gyereket pedig már hazaengedték.

Falus azt is közölte, hogy a megbetegedettek többsége külföldi, akiket budapesti szállodákból vitték a Szent László kórházba.

A tiszti főorvos elmondta, a vizsgálat során a "fertőzés pontos forrását" akarják beazonosítani.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek