Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Parmalat felszámolás: most a nagyok jártak rosszul

Befejeződött a Parmalat Hungária Tejipari Rt. felszámolása - tájékoztatott Istvánfalvi Miklós, a hitelezői választmány elnöke. A beszállítókat és a dolgozókat kifizették, a nagy hitelezők viszont hoppon maradtak.


Dátum: 2007-08-05 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82079
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:28.796538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tejipari szakember emlékeztetett arra, hogy a székesfehérvári társaság felszámolási eljárása még 2004 tavaszán kezdődött.

Hitelezői igényt 6.762.933.652 forint összegben jelentettek be. A felszámoló a hitelezői választmány engedélyével folytatta a termelést. Mindez a későbbiekben biztosította az úgynevezett "C", azaz a járadékos dolgozók, és a "D", azaz a kis- és középvállalkozói beszállítói kategóriába tartozó hitelezői kör igényeinek kifizetését.

A Parmalat Hungária Tejipari Rt. értékesítését 2005. június 30-án hirdette meg a felszámoló. Az ártárgyalások után még abban az évben, szeptemberben megkötötték az adásvételi szerződést. (A cég vételéra azóta sem publikus.) A vevő, a mintegy 160 termelő által alapított Alföldi Tej Kft. a vételár kifizetése után már 2005 novemberében átvette a vállalat működtetését.

Az "F" kategóriás - azaz a nagy hitelezői - követelés 4,822 milliárd forint volt, amit nem lehetett kielégíteni, vagyis "elúszott" - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek