Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

APEH-listán egy MSZP-s politikus cége

Az APEH által közelmúltban közzétett, nem jogerős adóslistán rajta van a budapesti székhelyű Rébusz 2.0 Iskolaszövetkezet, amely Czeglédy Csaba szombathelyi MSZP-s alpolgármester cégéhez, a Humán Operátor Kft. által jelzett cégcsoporthoz kapcsolódik.


Dátum: 2007-08-06 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:32.281002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szerveződés elődje, a Rébusz Iskolaszövetkezet évekkel ezelőtt komoly köztartozást halmozott fel, végül fel is számolták. Czeglédy közölte: nem érez gazdálkodási zavart az iskolaszövetkezet működésében.

Hamarosan ismét újjáalakulhat a Rébusz 2.0 Iskolaszövezet, ha hasonló ütemben halmozza fel a köztartozást, mint tette azt elődje évekkel ezelőtt. A társaság ugyanis rajta van az APEH által közelmúltban közzétett, nem jogerős adóslistán, amelyen azok a cégek szerepelnek, amelyek 180 napon túli 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkeznek. A szervezet elődje, a Rébusz Iskolaszövetkezet évekkel ezelőtt hasonló cipőben járt, több mint 340 millió forintos köztartozást halmozott fel, végül a társaságot fel is számolták.

A Rébusz Iskolaszövetkezethez egyébként olyan, akkoriban aktív és egykori MSZP-s politikusok voltak köthetők 2001-ig, mint Gyebrovszky János szombathelyi szocialista képviselő vagy Gerencsér Andrea MSZP-s megyei képviselő. Czeglédy Csaba jelenlegi szombathelyi MSZP-s alpolgármester pedig a Rébusz Iskolaszövetkezet korábbi vezetője volt, akit az ott elkövetett csalások miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Veszprém Megyei Bíróság.

A Rébusz 2.0 Iskolaszövetkezetet egyelőre nem fenyegeti a felszámolás veszélye, maga Czeglédy Csaba is higgadtan és nyugodtan nyilatkozott az ügyben. Az Alpokalja-Online-nak az MSZP-s alpolgármester elmondta: a Humán Operátor több száz céggel van kapcsolatban, a Rébusz 2.0 a fontosabbak közé tartozik. Czeglédy közölte: nem érez gazdálkodási zavart az iskolaszövetkezet működésében, és nem tulajdonít különösebb jelentőséget annak, hogy felkerült a listára. A szövetkezet elnöke pedig arról tájékoztatta, hogy a szövetkezetnek nincs 180 napon túli 100 millió forintot meghaladó adótartozása.

Czeglédy Csaba mostanában szinte folyamatosan a média érdeklődésének középpontjában áll. Szombathelyen ugyanis kisebb botrány kerekedett az önkormányzat hetilapja, a Savaria Fórum kiadói jogának privatizációja miatt. Ismert, a helyi kormánypárti többségű képviselő-testület annak ellenére döntött a Czeglédy Csabával összefüggésbe hozható Promed Média Kft. pályázata mellett, hogy a város közbeszerzési bizottsága nem foglalt állást egyik ajánlattevő mellett sem.

Végül ideiglenes intézkedésként a Közbeszerzési Döntőbizottság megtiltotta Szombathely önkormányzatának, hogy a város közszolgálati hetilapjának kiadása, szerkesztése, megjelentetése, terjesztése tárgyú közbeszerzési eljárását lezáró szerződést megkösse. Ipkovich György polgármester (MSZP) azonban éppen azon a napon, július 20-án mégis aláírta a szerződést. Az ügyben valószínűleg a bíróság mondja ki a végső szót.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek