Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hirosimai atomtámadás évfordulója

A japán kormányfő után az osztrák kancellár is az összes atomfegyver megsemmisítését szorgalmazta a Hirosima elleni amerikai atomcsapás 62. évfordulóján.


Dátum: 2007-08-06 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82104
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:36.194755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Alfred Gusenbauer Bécsben azt hangsúlyozta: nem az a lényeg, hogy mely országok rendelkezhetnek atomfegyverrel, hanem az, hogy a nukleáris katasztrófával szembeni egyetlen valódi védekezési lehetőség a tömegpusztító fegyverek teljes felszámolása.

A II. világháború utolsó napjaiban a Japán ellen harcoló amerikai hadsereg augusztus 6-án Hirosimára, majd három nappal később Nagaszakira dobott le atombombát: több mint 200 ezren haltak meg és még ma is tízezrek szenvednek a sugárzás okozta betegségekben.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek