Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Magyar Gárda" - a Fidesz álláspontja


Dátum: 2007-08-06 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82107
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:37.066769, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz megalakulása óta kiáll az alkotmányos jogok érvényesülése, így az egyesülési jog szabad gyakorlása mellett. Természetesen az egyesülési jogukkal élő állampolgároknak és szervezeteiknek tevékenységük során maradéktalanul be kell tartaniuk a törvényeket. Ennek biztosítása az erre hivatott állami szervek, nem pedig politikai pártok feladata.

Budapest, 2007. augusztus 6.

Cser-Palkovics András,

a Fidesz helyettes szóvivője

Kapcsolódó elemek