A kormány nem képes megvédeni a fogyasztókat
Ma ismételten kiderült, hogy a kormány magára hagyta a dioxinnal szennyezett élelmiszerrel a fogyasztókat. Emlékezetes, Viktor Juscsenkot is dioxinnal mérgezték meg.
Dátum: 2007-08-06 15:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82111
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:38.270557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ehhez képest - mutatott rá - a hét végén több turistát is szalmonellás mérgezéssel kellett kórházba szállítani. Ma pedig kiderült, több százezer olyan termék van a boltok polcain, mely dioxinnal szennyezett. Koszorús László arra is felhívta a figyelmet: annak ellenére, hogy a hivataloknak lehetősége lenne már a nyár eleje óta a szabályt sértő cégek nevét nyilvánosságra hozzák, ezt mégsem tették meg. Mint fogalmazott, a fogyasztónak kell nyomoznia azok után, hogy egészséges ételt találjon a boltban. Ez azonban köszönő viszonyban sem áll a modern fogyasztóvédelmi politikával - szögezte le a Fidesz országgyűlési képviselője.
Koszorús László ugyanakkor elrettentőnek nevezte azt is, hogy az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság honlapján egy olyan tanulmány olvasható, mely Viktor Juscsenko dioxinnal való mérgezésére emlékeztet. A dokumentum szerint a dioxinok rákkeltőek, születési rendellenességet és zavart szexuális fejlődést eredményeznek, károsítják a hormonrendszert, az idegrendszert és az immunrendszert. A védekezési rendszer meggyengülése következtében gyakoribbak és súlyosabb lefolyásúak a fertőzéses betegségek. Jellegzetes mérgezési bőrtünet az úgynevezett klórakne, mely jól látható a 2004-ben, az elnökválasztási kampány során nagy mennyiségű dioxinnal megmérgezett Juscsenko arcán. A mérgezés következtében arca eltorzult, bőre foltokban megfeketedett és kiütések, gennyes kelések jelentek meg rajta.
Veszélyes adalékanyagok kerültek be az élelmiszeráruházakba - húzta alá végül Koszorús, kiemelve: a magyar kormány nem képes megvédeni a fogyasztókat.
fidesz.hu