Filmszereppel javítja a rendőrség imázsát a főkapitány?
Dátum: 2007-08-06 17:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82118
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:40.397151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Még nem döntött arról az országos rendőr-főkapitány, hogy vállal-e rövid szerepet a hamarosan bemutatandó magyar krimiben, a Tűzvonal című filmben. A film egy emberközelibb rendőrséget mutat be, amely jót tenne az egyenruhásoknak - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Garamvölgyi László hozzátette: a filmet a rendőrség egyik most is működő kapitányságán forgatják, az egyenruhások pedig minden segítséget megadnak a színészeknek.
A szóvivő szerint jót tesz a rendőrségről kialakult képnek a hamarosan bemutatandó magyar krimisorozat, a Tűzvonal című film.
Az országos rendőr-főkapitány még nem döntött arról, hogy szerepel-e a sorozatban - mondta a szóvivő. Bencze József a múlt héten meglátogatta a forgatási helyszíneket, beszélt a szereplőkkel is, és megígérte, hogy az irodáját is átadja a forgatáshoz. Szerepe szerint egy eligazítást tartana, néhány mondata lenne a főkapitánynak a sorozatban - tette hozzá Garamvölgyi László.
InfoRádió - fidesz.hu