Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszky nem mondott igazat a metródöntésről

A főpolgármester állításával szemben a héten nem dönt a kormány a 4-es metró támogatásáról - értesült a Magyar Hírlap.


Dátum: 2007-08-07 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82123
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:41.905398, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Demszky Gábor pénteken a Bocskai úti állomás épülő alagútjában jelentette be, hogy a következő kabinetülésen eldől, a kormány mekkora uniós hozzájárulást javasol a 480 milliárd forintos beruházáshoz. Amikor arról kérdeztük, biztos-e ebben, mivel augusztus 20-ig a kormányfő távollétében miniszterek vezetik az üléseket, a főpolgármester elbizonytalanodott, és azt mondta: lehet, hogy később születik döntés.

Elhamarkodott mondatát kérdésünkre pontosították. "A kormány a következő hetekben dönt a Közlekedési operatív programról, ezen belül a 4-es metró projekt támogatásáról" - tájékoztatott a szóvivői iroda.

Demszky az alagútban arról beszélt, hogy a főváros erejét dicséri, ha a kormány a Brüsszel által engedélyezett felső határt, vagyis a hatvan százalékot elérő összeget, 260 milliárdot kér metróépítésre.

MAgyar Hírlap - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek