A kormánynak érdeke lehet a magas élelmiszerár
A kormány érdeke lehet az élelmiszerárak növekedése, hiszen ezáltal nőne az áfa-bevétele is. A Fidesz arra szólította fel a kormányt, ne így próbálja az elrontott költségvetést rendbe hozni.
Dátum: 2007-08-07 15:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:48.167348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Font Sándor értetlenségét fejezte ki, miért kell demonstrációig fajulni a helyzetnek. Mint fogalmazott, a károk több hónapja keletkeztek, mindenki tisztában volt azzal, milyen óriási volt vesztesége a gazdáknak. Csak a Gyümölcs Terméktanács 40 milliárdos kárról számolt be, a szántóföldi növénytermelőknél azonban 250-300 milliárdos veszteségről beszélhetünk - figyelmeztetett az országgyűlési képviselő, rámutatva: az egyeztetések nagy része még hátravan. Kiemelte azt is, a kormány mindössze 5 milliárd forint kártérítést szavazott meg, és ez mindössze néhány százaléka a teljes összegnek.
A politikus ugyanakkor leszögezte azt is, a sorozatos fagykárok és aszály egyértelmű élelmiszernövekedést fog eredményezni. "A Fidesz a kormányt felelősnek tartja, hogy nem mérte fel a következményeket, és vészforgatókönyveket sem készített" - hangsúlyozta font, aki az uniós raktárkészletek kiürülésére is figyelmeztetett. Aláhúzta: az uniós készletnek Magyarországon kell maradnia, ám a kormány tétlenségének köszönhetően csak az elmúlt néhány hétben újabb 3-400 ezer tonna gabonát vásárolt fel tőlünk Románia, így az eredeti 2,5 millió tonna alig felével rendelkezik jelenleg hazánk. Mint közölte, hosszú távon a költségvetés átszervezésének segítségével kell ártompító lépéseket tennie a kormánynak.
Font Sándor arra is felhívta a figyelmet, hogy a kormány a Fidesz javaslata ellen küzd. "Arra kérjük, ne tegye" - jelentette ki, érvként hozzáfűzve: ez nem a párt egyéni döntése, hanem szakmai szervezeteké.
Kitért arra is, hogy az árak növekedése a kormány érdeke is lehet, hiszen egy 100 forintos terméknek 20 forintnyi az áfája, egy 150 forintosnak azonban már 30. "Reméljük, a kormány nem akar nyerészkedni az élelmiszerárak megemelésén" - hangsúlyozta Font Sándor, aki szakmai szervezetek véleményére hivatkozva hozzátette: az áfa csökkentési elképzeléseket is meg kellene fontolni.
fidesz.hu