Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendőrségi jogsértések: most már az ügyészségnél a labda

A rendőrségen megtörténtek a tavaly őszi események után indokolt személycserék, a továbbiakban az ügyészségen múlik, talál-e olyan jogsértéseket a rendőri intézkedések között, amelyek büntetőeljárást alapoznak meg - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány kedden a távirati irodának.


Dátum: 2007-08-07 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:48.764563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendőrségen megtörténtek a tavaly őszi események után indokolt személycserék, a továbbiakban az ügyészségen múlik, talál-e olyan jogsértéseket a rendőri intézkedések között, amelyek büntetőeljárást alapoznak meg - mondta Bencze József országos rendőrfőkapitány kedden a távirati irodának.

Nyilvánosságra került minden dokumentum, ami kapcsolatba hozható a rendőrség tavaly őszi fellépésével: az Ignácz-jelentés, az erre adott Gergényi-válasz, a Gönczöl-jelentés, illetve a Papp-jelentés. Az előző országos rendőrfőkapitány, Bene László továbbá három országgyűlési bizottság előtt adott tájékoztatást a rendőrség tavaly őszi fellépéséről, a bizottsági meghallgatásról készült jegyzőkönyv egy jelentős része pedig szintén nyilvános - mondta. Hozzátette: a jelentések nyomán megtörténtek az indokoltnak tartott személycserék a rendőrségen.

"A Papp-jelentést - amely az őszi eseményeket kellő kritikával, önkritikával és szakmai alapossággal vizsgálta és zárta le - teljes terjedelmében átküldtem az ügyészségre, hogy hivatalosan is megismerhessék. Ha úgy gondolja az ügyészség, hogy a jelentésben vannak olyan jogsértések, amelyeknek akár büntető, akár más következménye lehet, meg fogja tenni a szükséges intézkedéseket" - mondta. Mint mondta, ő maga is áttanulmányozta a jelentést, de nem talált benne erre utaló jelet.

Az őszi biztosításokat elemeztük és értékeltük, és a hibákból okulva márciusban már egy filozófiájában más, felszerelésben és szakmaiságban megerősített rendőrség volt az utcán - tette hozzá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek