Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU-s források: tovább titkolózik a kormány

A kormány intézkedései átláthatatlan viszonyokat teremtettek az Európai uniós források körül - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó Bajnai Gordon sajtótájékoztatójára reagálva.


Dátum: 2007-08-07 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82149
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:49.642883, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A reagálásból kiderült, egy újabb "hírrel" lettünk gazdagabbak: ma már tudnak valamit a kormánytagok, amit csak szerdán fognak bejelenteni. Mint mondta, az eltitkolt információ a közlekedési operatív program kiemelt projektjeivel kapcsolatos. Egyesek már hamarabb tudták, hogy mi lesz a döntés, mert néhány helyi újságban korábban megjelentek hírek a közlekedési operatív programmal kapcsolatban - világított rá a politikus. "Tehát tovább tart a kormány titkolózása, nem kívánnak színt vallani az operatív programmal, illetve a már meghozott döntésekkel kapcsolatban" - hívta fel a figyelmet a Fidesz alelnöke. Pedig a titkolózással csak annyit érnek el, hogy tovább növekszik az eddigi káosz - fűzte hozzá.

"Jó lenne tudni, hogy azok a programok, melyekről Bajnai Gordon miniszter úr ma beszélt, hogyan kerültek megjelölésre, ki jelölte őket kiemelt projektekké, s egyáltalán milyen tartalommal fognak majd megvalósulni - fogalmazta meg pártja kívánságát a politikus. Mint mondta, kérdés még az is, hogy amikor elkezdődik a projektek megvalósítása, milyen eljárás szerint fognak pályáztatni. Ugyanis senki nem tudja még, hogy fog kinézni a pályázati rendszer - tette hozzá.

A fideszes politikus emlékeztetett, a miniszter csak annyit mondott, hogy az EU-s források hatvan százalékát a négyes metróra, a fennmaradó negyven százalékot pedig három nagyváros, Debrecen, Miskolc és Szeged villamos- és vasúthálózatának korszerűsítésére szánják. De a tartalomról még semmit sem tudni - húzta alá. Pelczné Gáll Ildikó arra is emlékeztetett, hogy a miniszter kijelentette, még nem készült el egy végleges program. "Fúrják a metrónak az alagútját, ezek után nincs egy végleges program, ami alapján el lehetne dönteni, hogy oda lehet-e vinni a terveket Brüsszel elé, mondván, hogy ezt kívánjuk megvalósítani" - hívta fel a figyelmet a politikus. Ez a példa is jól tükrözi azt a káoszt, amit a kormánynak sikerült az EU-s források körül teremtenie - mondta. Az alelnök jelezte, hogy a nyár alkalmat adott volna arra, hogy a kormány rendet teremtsen, de ez nem sikerült nekik.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek