Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Harrach: Az oktatási kormányzat kudarcot vallott Csörögön is

A csörögi iskolabotrány az oktatási kormányzat kudarca - jelentette ki közleményében Harrach Péter. Szerinte a kistelepülési iskolák léte nem lehet gazdaságossági kérdés. A kereszténydemokrata képviselő úgy fogalmaz: ideje lenne az oktatási kormányzat szemléletváltásának.


Dátum: 2007-08-07 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:51.171064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ideje lenne az oktatási kormányzat szemléletváltásának, hogy a közösségépítés szempontja fontosabb legyen annál a haszonnál, amit a kisiskolák bezárása jelent - írja közleményében Harrach Péter. A Kereszténydemokrata Néppárt képviselője leszögezte: a csörögi iskolabotrány az oktatási kormányzat kudarca.

A kistelepülési iskolák léte nem lehet kizárólag gazdaságossági kérdés - fogalmaz a képviselő, aki szerint ez akkor is igaz, ha bezárnak egy iskolát, és akkor is, ha nem építenek újat, amikor igény volna rá. A csörögi gyerekek létszáma indokolja a helyi iskola alapítását. Ezt az igényt erősíti, hogy Vác város szocialista vezetésű önkormányzatának iskoláiba nem vették fel a szomszédos község gyermekeit. Mint a település országgyűlési képviselője kötelességemnek érzem, hogy kezdeményezzem a miniszternél a hosszú távú megoldást jelentő iskolaalapítást, a váci polgármesternél pedig a most kezdődő beiskolázás elősegítését - fejtette ki Harrach.

Túl az egyedi problémán, ideje lenne az oktatási kormányzat szemléletváltásának, hogy a közösségépítés szempontja fontosabb legyen annál a haszonnál, amit a kisiskolák bezárása jelent.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek