Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sziget hangpróba: beállították a megfelelő hangerőt

A megengedett határérték alatt volt a Sziget teljes éjszakai hangereje a kedd éjjel és szerda hajnalban tartott hagyományos hangpróbán, a szervezők új technikákkal és zajkommandóval is próbálják kordában tartani a zajt.


Dátum: 2007-08-08 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:53.855244, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Három, a fesztivál helyszínével szomszédos kerületben mérték a zajszintet. A III., a IV. és a XIII. kerületben a szervezőket elkísérte az érintett helyi önkormányzatok egy-egy képviselője - többek között Óbuda polgármestere, Bús Balázs - is.

A hangpróbán azoknak a - főként sátorral fedett - helyszínek zajkibocsátását mérték, amelyek éjszaka is üzemelnek majd. A mérések adatai alapján néhány zenei sátor hangerején csökkentettek. Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda ügyvezetője az MTI-nek elmondta: idén nemcsak a színpadokra figyelnek, hanem a fesztivál vendéglátóhelyeire is, amelyeknek nagy részében éjszaka is hangos zene szól.

A szervezők külön zajkommandót hoznak létre, a több mint tíz fős csoport feladata lesz, hogy a vendéglátóhelyek hangkibocsátását ellenőrizze, és ha kell, lehalkítassa a zenét. Emellett folyamatos zajméréseket végeznek majd a Hajógyári-szigeten és a Duna-parton is - mondta a főszervező.

A rendezők folyamatosan kapcsolatban lesznek az önkormányzatokkal, emellett egy zöld számot is indítanak, ahol az esetleges lakossági észrevételeket, bejelentéseket várják - tette hozzá.

A zajcsökkentésre körülbelül százmillió forintot költöttek, ez tartalmazza a hangszigetelt sátrak, a hangfogó falak, a személyzet és a speciális hangfalak árát is. A 25 hangosabb helyszín közül tizet olyan új hangtechnikával szereltek fel, amely lehetővé teszi, hogy a hang csak egy jól meghatározható területre terjedjen ki - hangsúlyozta Gerendai Károly.

A távirati iroda kérdésére a szervező elmondta: a korábbi években a legtöbb panasz a IV. kerületi önkormányzattól érkezett, de a pesti Duna-parton az utóbbi években felépült lakóparkokban élők egy részét is zavarta a fesztivál hangja.

Az elmúlt évek hangpróbáin mindig megfelelőnek ítélték a fesztivál éjszakai zajszintjét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek