Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós még mindig várja a főpolgármester számsorait

Nem fordul az adatvédelmi biztoshoz Tarlós István, de ragaszkodik ahhoz, hogy Demszky Gábor főpolgármester álljon elő a büdzsé valós adataival.


Dátum: 2007-08-08 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:55.032079, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem fordul az adatvédelmi biztoshoz Tarlós István, a fővárosi Fidesz-KDNP-frakciószövetség vezetője a költségvetéssel kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozatalának kikényszerítése érdekében. Továbbra is ragaszkodik azonban ahhoz, hogy Demszky Gábor főpolgármester álljon elő a büdzsé valós adataival. Tarlós István elsősorban arra kíváncsi, hogy a számsorok mögé bújtatottan valójában mennyi a főváros szabadon felhasználható forintja, amely nem hitelből származik.

Szerinte hiába hivatkozik Ikvai-Szabó Imre szabad demokrata főpolgármester-helyettes arra, hogy a költségvetés féléves jelentéseit bármelyik képviselő megismerheti. Azt ugyanis szándékosan annyira bonyolultan szövegezik, hogy lehetetlen kibogozni belőle a lényeget. A frakciószövetség vezetője kifogásolja továbbá, hogy a több száz oldalas dokumentumból az sem derül ki, miért kell eladni a közszolgáltató cégekben tulajdonolt fővárosi részvényeket. "Nem vádolom a főpolgármestert bűncselekmény elkövetésével, de a módszerei már kimerítik a közérdekű adatok manipulálását."

Magyar Hírlap - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek