Lemaradtak a kutak az M7-es dél-balatoni szakaszáról
A Balatonlelle és Balatonkeresztúr mellett felépítendő töltőállomásokra jogértelmezési viták miatt még a pályázatot sem írták ki.
Dátum: 2007-08-08 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:56.211138, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Évek óta nem épül meg az M7-es dél-balatoni szakaszán kijelölt két pihenőhelyen a benzinkút, mert azokra máig nem írták ki pályázatot.
A Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központban (KKK) a késlekedést azzal magyarázzák, hogy ehhez előbb a tulajdonosi jogok kell megkapniuk az adott sztrádaszakaszokra a pihenők kiépítésért felelős Nemzeti Infrastruktúrafejlsztő Zrt.-től, ahol viszont azt mondják, e nélkül is megpályáztathatók lennének a Balatonlelle és Balatonkeresztúr mellett felépítendő töltőállomások, hiszen a tervezés és alap-infrastruktúra kiépítése már megtörtént, így nincs fizikai akadálya a továbblépésnek.
radio.hu - fidesz.hu