A KDNP a biztosítók bojkottjára szólít fel
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) felszólítja az állampolgárokat, hogy bojkottálják azokat a biztosító-társaságokat, amelyek bekapcsolódnak a több-biztosítós rendszer magyarországi megvalósításába - közölte a párt szakpolitikusa szerdán Budapesten.
Dátum: 2007-08-08 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82183
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:45:59.881320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Felszólítjuk az állampolgárokat, hogy mindazokat a biztosítókat, amelyek tevőlegesen hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyógyítás (...) üzletté váljon, vagyis részt vesznek a több-biztosítós modell kialakításában, bojkottálják" - fogalmazott Nagy Kálmán országgyűlési képviselő sajtótájékoztatón. Mint mondta, arra szólítják fel az embereket, hogy ne kössenek se élet-, se nyugdíj-, se utas-, se vagyon-, se gépjármű biztosítást azokkal a társaságokkal, amelyek a kormány által tervezett rendszer létrejöttében tevőlegesen részt vesznek. Ne vegyék igénybe ezeknek a társaságoknak pénztári és banki szolgáltatásait sem - tette hozzá a KDNP képviselője. Szerinte a felhívásukkal egyetlen biztosítót sem akarnak diszkriminálni.
Nagy Kálmán úgy vélte, a több-biztosítós modell egyenes következménye, hogy súlyos, életet veszélyeztető betegségek esetén nem szakmai döntések születnek majd, hanem "anyagi kérdéssé válik az életről, illetve a halálról való döntés". Ez elfogadhatatlan - jelentette ki.
A több-biztosítós modell azért sem fogadható el a kereszténydemokraták számára, mert "a Gyurcsány-kormány programja alapján nem kapott felhatalmazást a tavalyi választáson ilyen horderejű döntésre". Nagy Kálmán közölte: egy tisztességes kormánynak hasonló helyzetben magának kellene kérnie a polgárokat, hogy népszavazáson döntsenek. Hozzátette: a kormánytól azt követelik, hogy számoljon el a járulékfizetőknek az eddigi befizetéseikkel.
A KDNP politikusa megismételte korábbi kijelentését, amely szerint ha létrejön a több-biztosítós modell, akkor kormányra kerülésük esetén visszaállítják a mai rendszert.
MTI - fidesz.hu