Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz: törvényt sértett Komárom polgármestere

Két alkalommal a komáromi polgármester törvénysértő tevékenységét állapította meg a közigazgatási hivatal, a város vezetője olyan személyi döntések jogát tartotta meg magának, melyek a képviselő-testületet illetik meg - közölte sajtótájékoztatón a testület fideszes frakciójának elnöke szerdán Komáromban.


Dátum: 2007-08-08 14:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:01.421760, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Zatykó János polgármester egyszemélyi döntéssel delegált tagot a megyei etikai tanácsba és testület megkerülésével ugyanígy adott megbízást a Csokonai Művelődési Központ vezetésére. A Fidesz beadványára a közigazgatási hivatal mindkét esetben törvényességi felhívással élt és felszólította a polgármestert a jogszabálysértés megszüntetésére" - mondta Molnár Attila.

A Fidesz frakcióvezetője elmondta, a művelődési központ vezetői megbízásáról február óta nem tud dönteni a 9 kormánypárti és 9 ellenzéki tagból álló testület. A patthelyzet láttán az MSZP megszavazott egy megbízott igazgatót, aki első munkanapjai egyikén igazgatóhelyettessé nevezte ki a vezetésre korában pályázó régi igazgatót.

Molnár Attila rámutatott, ha a testület újra szavaz az igazgatóról és újra patthelyzet alakul ki, a szabályok szerint az intézményt az igazgatóhelyettes vezeti tovább.

A frakcióvezető kijelentette: "aljas háttéralkukhoz nem kívánnak asszisztálni", ezért a jövőbeni döntésnél határozatképtelenné teszik a napirendet, mert csak így tudják kikényszeríteni, hogy a polgármester ne kerülje meg a demokráciát, és ne szülessen olyan döntés, mely nem élvez testületi felhatalmazást.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek