Brüsszel főterén koncertezett a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar
Nagy sikerű koncertet adott szerdán este Brüsszel főterén a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar Vásáry Tamás karnagy vezényletével: a borongós, esőre hajló idő ellenére több százan hallgatták a fiatal zenészek által megszólaltatott Kodály-műveket.
Dátum: 2007-08-09 10:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82218
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:10.840386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyolcvan fős zenekar programján többek között a Háry János-szvit, a Galántai táncok és a Felszállott a páva szerepelt. Brüsszel volt az utolsó állomása annak a nagyszabású koncertsorozatnak, amelynek keretében a fiatal zenészek az elmúlt egy hétben Budapesten, Kecskeméten, Galyatetőn, a szlovákiai Galántán és a belgiumi Nerpeltben tartottak előadásokat. A brüsszeli esemény egyik szervezője az itteni Magyar Kulturális Intézet volt, amely tavaly októberben, a magyar forradalom 50. évfordulóján már megjelent egy hasonló, nagy figyelmet keltő rendezvénnyel a belga főváros főterén, a csodálatos középkori épületek között.
A Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekart az Európa Jövője Egyesület hozta létre 2006-ban. Az együttes 20 ország tehetséges fiatal zenészeiből alakult (még japán, indonéz és tajvani tagja is van), vezető karmestere a Kossuth-díjas Vásáry Tamás. Tagjai nyaranta gyűlnek össze, állandó székhelye Kecskemét.
MTI - fidesz.hu