Letartóztatások Palermóban
Tizennégy maffiózót tartóztatott le Palermóban az olasz rendőrség csütörtökre virradóra végrehajtott razziája során.
Dátum: 2007-08-09 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:18.887218, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rendőri akció a Palermo egyik külvárosát, Boccadifalco-Passo di Riganót ellenőrző klán vezetése ellen irányult, s az őrizetbe vettek, illetve gyanúsítottak között vállalkozók és volt önkormányzati tisztségviselők is vannak, akiket védelmi pénzek szedésével, pénzmosás, továbbá építési engedélyek törvénytelen kiadásával is vádolnak.
A szicíliai maffia, a cosa nostra boccadifalcói bűnszövetkezete - az amerikai klánokkal is szoros kapcsolatokat ápoló Torretta "család" - rejtegette az olasz rendőrök gyanúja szerint az évek óta bujkáló Salvatore Lo Piccolót és Sandro nevű fiát, illetve más bűntársait: Lo Piccolo a cosa nostra egyik csúcsfőnöke volt Bernardo Provenzano keresztapa 2006. áprilisi letartóztatását követően. A lehallgatott telefonbeszélgetések tanúsága szerint Lo Piccolo az utóbbi időszakban háromszor is az utolsó pillanatban kerülte el a letartóztatást a Torretta-klánnak köszönhetően.
MTI - fidesz.hu