Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A Nap-kelte vállalhatatlan politikai elfogultsággal dolgozik"

A kormánypárti delegáltak öt támogató, az ellenzékiek ugyanennyi elutasító szavazatával nem fogadta el Rudi Zoltán, a Magyar Televízió (MTV) elnöke éves beszámolóját a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöksége szerdán - közölte a tanácskozás után a testület több tagja az MTI-vel.


Dátum: 2007-08-09 15:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82248
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:20.113205, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Czeglédi László kuratóriumi elnök elmondta, a "döntetlen" ellenére a témát felveszi az augusztus 24-i nagykuratóriumi ülés napirendi pontjai közé, már csak azért is, mert akkori tárgyalása szerepel korábban jóváhagyott munkatervükben. A tárgyalt időszak "nem volt hibátlan év, de ment előre a televízió" - mondta Czeglédi László, akinek közlése szerint idő hiányában az augusztus 24-i nagykuratóriumi ülés után folytatják az MTV új gyártóbázisának felszerelésére kiírandó közbeszerzési felhívás tárgyalását.

Szabó László fideszes delegált azzal indokolta az ellenzék elutasító voksait: éppúgy nincsenek az intézménynek alelnökei, ahogy nem indultak el az elnök pályázatában szereplő tematikus csatornák, a kuratórium elé terjesztett anyagok színvonala pedig "borzalmasan rossz". Hozzátette, kifogásolják, hogy a Nap-kelte "vállalhatatlan politikai elfogultsággal dolgozik", akárcsak azt, hogy Rudi Zoltán az ügyben mossa kezeit.

A hatályos szabályozás szerint nincsen jogi következménye annak, ha az elnökség nem fogadja el az anyagot, mivel a kérdésben a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratóriumé a döntő szó.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek