Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány tisztázza kapcsolatát a szcientológiai egyházzal!

Cser-Palkovics András sajtótájékoztatóján felszólította a kormány tagjait, hogy valljanak színt, milyen kapcsolatokat ápolnak a szcientológusokkal.


Dátum: 2007-08-09 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:21.637646, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A kormány tisztázza kapcsolatát a szcientológiai egyházzal! (Cser-Palkovics András)

"Tudjuk, hogy ez a szerveződés a Nemzetbiztonsági Hivatal szerint is komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelent" - hangsúlyozta. Mint mondta, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) évről évre megállapítja, hogy kormányzati intézkedésekre van szükség a szcientológiai egyház előretörésének megakadályozására, mert egy nagyon veszélyes szervezetről van szó. A politikus idézett néhányat az NBH szcientológiai egyházzal kapcsolatos kijelentéseiből: "anyagi kizsákmányolás", "bekerülés a politikai döntéshozó testületekbe", "kísérletek politikai hatalom megszerzése". Tehát ezek a célok vezérlik a szcientológusokat - húzta alá a politikus.

Cser-Palkovics András felhívta a figyelmet arra, hogy a nyilvánosságra hozott listából kiderül, vannak olyan személyek, akik cégeiken keresztül megbízási szerződésekkel rendelkeznek a Miniszterelnöki Hivatalban, az Agrártárcánál vagy a Külügyminisztériumban. Támogatásokat kapnak képzésekre, vagy éppen bizonyos Európai Uniós forrásokkal kapcsolatos tevékenységekre - jelentette ki. Példaként említette, hogy a parlamenti beléptető-kapukat is egy olyan cég gyártotta, mely cég tulajdonosának köze van a szcientológiai egyházhoz.

A fent említett okok miatt a Fidesz helyettes szóvivője arra szólította fel a kormány tagjait, hogy valljanak színt egyrészt arról, milyen kapcsolatot ápolnak a szcientológus egyházzal, másrészt pedig, milyen intézkedéseket hozott, illetve kíván hozni a jövőben a kormány ezen nemzetbiztonsági kockázat csökkentése érdekében.

A sajtótájékoztató második felében a Fidesz helyettes szóvivője a kormányszóvivői tájékoztatón elhangzottakra azt reagálta, hogy a közlekedésfejlesztési beruházások teljes listájának közzétételekor ismételten bebizonyosodott a kormány alkalmatlansága, ugyanis van olyan megye, ahol csupán néhány kilométernyi utat fognak felújítani az EU-s támogatásból, máshol pedig olyan beruházásokra fog sor kerülni, melyekre igazából nincs is nagy szükség.

"A kormány az EU-s források felhasználásában nincs tekintettel a nemzeti érdekekre" - jelentette ki. Példaként megemlítette, hogy a kormány egy olyan vasútvonalat kíván fejleszteni a Kisalföldön, amely nem a magyar, hanem sokkal inkább az osztrák gazdasági érdekeket fogja szolgálni. Holott, mint mondta, találni lehetne Magyarországon sok olyan helyet, ahol jóval nagyobb szükség lenne a közlekedési hálózat fejlesztésére. De ennek ellenére több olyan terület is van az országban, ahol semmiféle fejlesztés nem fog megvalósulni - húzta alá.

Ezért tette fel a kérdést a politikus: "biztos, hogy ezt várta tőlünk az EU akkor, amikor ezt a fejlesztési lehetőséget biztosította?" Ugyanis azzal tisztában kell lennünk, hangsúlyozta, hogy ez a fejlesztési támogatás nem a kormány ajándéka, hanem a tagállamok adózó polgárai által befizetett összegekből válnak majd lehetségessé a beruházások.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 251, 'source_type': 'media', 'source_id': 1059, 'target_type': 'article', 'target_id': 72032, 'relation_type': 'describes'}