Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fülöp-szigeteki iszlamisták 20 katonát öltek meg

Fülöp-szigeteki iszlamista lázadók 20 katonát és egy gyermeket öltek meg csütörtökön két akciójukban - jelentette a szigetország hadserege.


Dátum: 2007-08-10 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:26.236199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kilenc katona vesztette életét és kettő megsebesült, amikor az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz kötődő Abu Sayyaf-csoport fegyveresei Jolo szigetén, Maimbung település mellett egy piactérre készleteiket feltölteni igyekvő katonai teherautóra lesből lecsaptak. Az egyik sebesült katona a kórházban belehalt sebeibe. Később, ugyancsak Maimbung térségében, Karawan településen 10 katona halt meg annak következtében, hogy fegyveresek tüzet nyitottak rájuk. A lövöldözésben egy helybeli kisfiú is életét vesztette. Ennek a támadásnak feltehetően a Moro Iszlám Felszabadítási Front (MILF) emberei voltak a végrehajtói. A MILF ugyan 1996-ban békét kötött a manilai kormánnyal, de lényegében azóta sem hagyott fel fegyveres tevékenységével.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek