Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közlekedésfejlesztés kérdőjelekkel

A kormány fejlesztésekre vonatkozó terveiből hiányzik az átfogó közlekedési koncepció és elmarad a vasúti reform - húzta alá Manninger Jenő pénteki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-08-10 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:29.673686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: (Manninger Jenő)

A fideszes képviselő hangsúlyozta, hogy a koncepció hiányát mutatja az is, hogy havonta változott az, hogy mi került be a beruházási programba. Bekerült most az M4-es szolnoki északi elkerülője, a 86-os út fejlesztése alig szerepel a 2008-ig indítandó programok között, pedig ott az elmúlt években megkétszereződött a kamionforgalom - tette hozzá. A politikus arról is beszélt, hogy Budapest elkerülésére vonatkozó tervek sem tiszták. Megépül ugyan az M0-s és fejlődik a déli szakasz, de a kiadott programban csak 2x2 sávos út fejlesztése szerepel, holott egyértelmű, hogy 2x3 sávra van szükség - fejtette ki.

Manninger Jenő leszögezte: egyértelművé kellene tenni a vasúti fejlesztéseket. A vasúti fejlesztések rendkívül egyenetlenek, néhány vonalra koncentrálódnak, nem indul el az elkövetkező néhány évben a budapesti elővárosi vasút fejlesztése, ráadásul az a néhány vonal, amelyre a beruházások koncentrálódnak, rendkívül sokba kerülnek - fejtette ki. A politikus szerint ezért az operatív programot módosítani, kiegészíteni kellene. A politikus kitért arra is, hogy a Sopron-Szentgotthárd vonal fejlesztése önmagában értelmes cél, de ez elsősorban az osztrák vasutak érdekeit szolgálja.

Túlzottan a tranzit-áruszállításokra koncentrál a fejlesztés, nincs megfelelően előkészítve, változik a beruházások sorrendje, és a nagyon drága beruházások miatt kimarad a vasút jelentős fejlesztése - összegzett Manninger Jenő.

Kérdésre válaszolva a képviselő azt mondta, a Fidesz álláspontja szerint egyenletesebb vasútfejlesztést kellene megvalósítani, az útépítéseknél pedig a burkolat megerősítése mellett az elkerülő utak építésére is szükség van. A Fidesz úgy látja, ha a programot nem módosítják, az egyenlőtlen fejlesztés esetén csak a forgalomnövekedésből származó negatív hatások érvényesülnek.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3198, 'source_type': 'media', 'source_id': 1065, 'target_type': 'article', 'target_id': 72053, 'relation_type': 'describes'}