Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A tálibok egyelőre nem végeznek ki több túszt

Az afganisztáni tálibok pénteken közölték, hogy nem fognak kivégezni több túszt a fogságukban maradt 21 dél-koreai közül mindaddig, amíg nem találkoznak a kelet-ázsiai ország küldöttségével.


Dátum: 2007-08-10 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82280
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:29.986245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A túszejtők korábban további kivégzésekkel fenyegetőztek, hanem teljesülnek követeléseik, és az egyezkedések az utóbbi néhány napban megrekedtek. A tálibok és a dél-koreai tisztségviselők megállapodtak abban, hogy közvetlen tárgyalásokon próbálnak túllendülni a holtponton, de képtelenek megegyezni egy olyan helyszínben, amelyet mindkét fél biztonságosnak gondol.

Kari Juszuf Ahmadi tálib szóvivő szerint még tart a telefonos alkudozás a találkozó helyszínéről. "Egyetlen koreai túsz kivégzését sem tervezzük addig, amíg nem ülünk tárgyalóasztalhoz a koreaiakkal" - jelentette ki Ahmadi.

Hozzátette, hogy a dél-koreai segélyszervezetek e hónap végéig történő kivonása - amelyről a szöuli kormány rendelkezett - elő fogja mozdítani a túszok elengedéséről szóló tárgyalásokat, mivel ez volt egyik követelésük. "Ennek kedvező hatása lesz" - mondta, de részletekbe nem bocsátkozott.

A tálibok július 19-én a déli Gazni tartományban raboltak el 23 dél-koreait, egy vallási csoport önkénteseit, akik autóbuszon Kabulból Kandahárba tartottak. Két foglyot időközben kivégeztek közülük. Az önkéntesek - köztük 16 nő - az egészségügyben segédkeztek volna Afganisztánban.

MTI- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek