Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Magyarország 2006-2007-ben csatlakozhat a schengeni egyezményhez

A Külügyminisztérium európai uniós együttműködési főosztályának vezetője úgy látja, hogy Magyarország 2006 októberében vagy 2007 márciusában kerülhet a schengeni övezeten belülre. Kendernay János egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen elmondta: ugyan a tagság egyik látványos jele, hogy szabadon lehet közlekedni a belső határokon át, ám a 2004-es csatlakozás után nem bontják le azonnal az Európai Unió és Magyarország közötti határokat.


Dátum: 2003-02-06 19:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7514
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:26.109395, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarország ugyan képes lesz a schengeni normák szerint működtetni megerősített külső határait, azonban a belső határok megszűnését nagyon szigorú ellenőrzések előzik majd meg.

Arról is szólt, hogy a schengeni információs rendszer (SIS) fejlesztése 2005 végére fejeződik be, így az úgynevezett SIS2 követelményeinek is meg kell majd felelnie a magyar határőrizetnek. A külső határokon lévő berendezéseknek például a fényképeket vagy az ujjlenyomatokat is tudniuk kell kezelni.

Az októberi, illetve a időpontot a főosztályvezető azzal magyarázta, hogy ez kapcsolatban van a repülőterek forgalmát is érintő nyári vagy téli időszámításra való átállás időpontjával.

A főosztályvezető annak látja értelmét, hogy az újonnan belépő tagországok együttesen csatlakozzanak az egyezményhez, hiszen a külső határszakaszok hossza miatt ez külön-külön sokkal nagyobb feladat lenne.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek