Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olcsóbb és több demokráciát!

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elkötelezett a párt- és kampányfinanszírozás olcsóbbá és átláthatóbbá tételében, valamint a választások állami költségeinek csökkentésében.


Dátum: 2007-08-10 13:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82290
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:33.032794, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Valljuk, hogy Magyarországon elérhető az olcsóbb és több demokrácia. Ezzel kapcsolatban több konkrét javaslatot fogalmaztunk meg az elmúlt napokban, és ezeket hamarosan az Országgyűlés elé visszük.

Javaslataink elfogadása esetén - szakértői számítások szerint - választásonként legalább 1 milliárd forintot tudunk spórolni az embereknek. A Fidesz soha nem hátrált ki semmilyen ötpárti egyeztetés mögül, bízunk benne, hogy az MSZP és az SZDSZ zavarát nem az okozza, hogy javaslataink között szerepel: a kormánypártok ne folytathassanak közpénzből pártkampányt. Abban is bízunk, hogy az MSZP és az SZDSZ nem csak a szavak szintjén, hanem ténylegesen is támogatni fogja a Fideszt költségcsökkentő javaslatait.

Nyitrai Zsolt

operatív igazgató

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek