Tőkés-Markó: sikeres volt az első tárgyalás
Bizakodóan nyilatkoztak a Románia Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Tőkés László református püspököt támogató civil szervezetek munkacsoportjának vezetői egy esetleges megállapodás megkötéséről, miután először próbálták meg egyeztetni a két fél által megfogalmazott javaslatokat.
Dátum: 2007-08-10 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82304
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:37.316610, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke és Szilágyi Zsolt, Tőkés László kampányfőnöke a pénteki találkozó eredményeiről elmondták: több kérdésben is egyetértettek, jövő pénteken pedig újabb találkozóra kerül sor.
A céljuk az, hogy olyan programot dolgozzanak ki, amely egy esetleges hosszú távú együttműködés alapja lehet az RMDSZ és a Tőkés köré tömörülő civil szervezetek között. Szilágyi számára meglepő volt, hogy több olyan pontban is egyetértettek, amelyek az elmúlt két-három évben megosztották a feleket. Kelemen azt hangsúlyozta, hogy az RMDSZ meg akar egyezni Tőkés Lászlóval, ezért készek mindenről tárgyalni, és rugalmasan viszonyulni a felvetett kérdésekhez.
MTI - fidesz.hu