Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rendkívüli intézkedéseket sürgetnek a Vajdaságban

Elemicsapás-sújtotta területté akarja nyilváníttatni a Vajdaság egy jelentős részét a szárazság okozta károk miatt a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ).


Dátum: 2007-08-11 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82307
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:38.200112, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legnagyobb délvidéki magyar pártnak a belgrádi, illetve a tartományi vezetőkhöz intézett levele szerint a hosszan tartó szárazság miatt el kellene engedni a mezőgazdasági termelők adóját. A Pásztor István, a VMSZ elnöke által jegyzett, mások mellett Vojislav Kostunica kormányfőhöz, Bozidar Djelic miniszterelnök-helyetteshez és a mezőgazdasági miniszterhez intézett üzenet szerint azokban a körzetekben, ahol nem lehet kihirdetni az elemi csapást, ellenben jelentős károk keletkeztek, csökkenteni kell a termelők társadalombiztosítási járulékát, s át kell programozni az állammal szembeni tartozásaik törlesztését.

A VMSZ ismételten megerősítette, hogy szeretné, ha a jövő évi költségvetésben az eddiginél nagyobb összeget irányoznának elő a vajdasági öntözés támogatására. A párt azt is akarja, hogy változtassák meg a harminc éve hozott, az elemi csapásokra vonatkozó törvényt. Az ugyanis megbonthatatlan egységként kezeli a néha több mint egy tucat települést magukba foglaló, sok tízezer lakosú sajátos szerbiai közigazgatási egységeket, a "községeket", s csak akkor engedi meg a rendkívüli intézkedések megtételét, ha az elemi csapás az egészet sújtja.

Ilyen - a körülötte lévő kis falvakat is tartalmazó "község" a Vajdaságban a százezres Szabadka, s a több tízezer ember lakta Zombor, Kikinda, illetve még jó néhány hasonló település. A milosevici közigazgatási politika hagyatékaként ezzel szemben mindössze négy, nagyobb helyhatósági jogkörökkel rendelkező városa van az országnak: Belgrád, Újvidék, Nis és Kragujevác.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek