Újabb sarc készül
Ha gázárról, gázár-kompenzációról van szó, indokolt az óvatosság; a magyar emberek már nem hihetnek ennek a kormánynak - írja közleményében Cser-Palkovics András.
Dátum: 2007-08-11 11:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82312
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:39.771670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha gázárról, gázár-kompenzációról van szó, indokolt az óvatosság; a magyar emberek már nem hihetnek ennek a kormánynak. A választási kampányban Gyurcsány Ferenc végig azt hazudta, hogy "egyetlen fillérrel sem fog nőni" a gáz ára.
A kormány által bevezetett "kompenzáció" semmi másról nem szól, csak arról, hogy egyeseknek nagyon, másoknak kevésbé jelentős mértékben nő a fűtésszámlájuk. Most már arról hallani, hogy ezt a - szemfényvesztésként bevezetett - kompenzációt is "át akarják alakítani", ami a kormány nyelvezetében azt jelenti, hogy szűkítik, megszüntetik, elvonják. Miközben a magyar családok kiszolgáltatottsága növekszik, a kormány újabb sarcolásra készül.
Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője