Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Túlélte több mint 200 méteres zuhanást

Egy svájci hegymászó túlélte pénteken több mint 200 méteres zuhanását, legurulását egy meredek hegyoldalon az alpesi ország déli Ticino kantonjában.


Dátum: 2007-08-11 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82332
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:46.408819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csodával határos életben maradását nagyrészt annak köszönheti valószínűleg, hogy 20 centiméter vastag hóréteg fedte a meredek lejtőt, s tompította a testét érő erős ütődéseket.

A 42 éves férfi már közel járt a meghódítani kívánt csúcshoz, a 3070 méter magas Chüebodenhornhoz, amikor elvesztette egyensúlyát, és a mélybe zuhant. Szerencséjére két társsal vágott neki a hegyi túrának, így hamar érkezett a segítség. Súlyos sérülésekkel szállították kórházba - közölte a helyi rendőrség.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek