Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Még az SZDSZ sem érti a külügy döntését vízumügyben

Az SZDSZ értetlenül áll azelőtt, hogy a közép- és kelet-európai NATO-országok közül egyedül Magyarország nem írta alá azt a jegyzéket, amely az amerikai vízummentesség kiterjesztését szorgalmazza. Hazánk érdeke a mielőbbi vízummentesség - véli a kisebbik kormánypárt.


Dátum: 2007-08-11 17:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:48.240563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szabad Demokraták Szövetsége értetlenül áll a döntés előtt, hogy Magyarország egyedüliként nem írta alá a régió országainak tiltakozó jegyzékét az amerikai vízummentesség kiterjesztése érdekében - olvasható a párt külügyi kabinetvezetőjének, Szent-Iványi Istvánnak szombati közleményében. A régió minden országának érdeke a közös fellépés, hiszen a kérdés mindannyiunkat egyformán érint - véli a kisebbik kormánypárt.

Ismert: pénteki hír, hogy a közép- és kelet-európai NATO-országok közül csak Magyarország nem írta alá az amerikai vízumtörvényt bíráló nyilatkozatot. Tiltakozás helyett hazánk külön levélben biztosította a washingtoni kormányzatot odaadásáról és elkötelezettségéről.

Lettország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Csehország úgy látja, Washington nem honorálja ezen országok hozzájárulását a globális biztonság megteremtéséhez. "Amerika szoros szövetségesei közül többekre a jövőben is mesterséges korlátokat kényszerítenek, amelyek nem tükrözik a transzatlanti és a globális biztonság iránti mély odaadásukat és elkötelezettségüket" - áll a Washingtonban nyilvánosságra hozott közleményükben.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek