Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pristinában tárgyaltak Koszovóról

Pristinában, Koszovó központjában tárgyaltak szombaton az albán vezetőkkel a nagyhatalmak közvetítői, de a megbeszélések utáni első nyilatkozatokból nem derült ki, hogy sikerült-e közelebb hozni egymáshoz a kibékíthetetlennek látszó szerb és albán álláspontot.


Dátum: 2007-08-12 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82346
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:50.676379, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország és Oroszország vezető diplomatái alkotta hármas Belgrád után kereste fel a függetlenedni akaró, de nemzetközi jogilag még mindig Szerbiához tartozó tartomány székvárosát. Tárgyalt a koszovói elnöknek nevezett Fatmir Sejdiuval, az ENSZ-felügyelet alatt miniszterelnökként tevékenykedő Agim Cekuval, s a Belgráddal folytatandó tárgyalásokra kijelölt csoport más tagjaival. Vasárnap még a Koszovóban maradt mintegy 200 ezer - a korábbi népesség alig felét kitevő - szerb képviselőit is meg fogja hallgatni.

"Nem azért jöttünk, hogy bármit javasoljunk, azért vagyunk itt, hogy megpróbáljunk egyetértést teremteni" - jelentette ki a szombati tárgyalások után Frank Wisner amerikai főmegbízott, hozzátéve, hogy a közvetítésre kijelölt háromtagú csoport mindenbe beleegyezik, amiben a két fél egyetért. "Egy nagyon bonyolult folyamat jó kezdete volt" - mondta a csoport EU-tagjait képviselő Wolfgang Ischinger német diplomata a belgrádi és pristinai tárgyalások után szombat este. "A Pristina és Belgrád közti egyetértést létrehozva szeretnénk megkönnyíteni a kompromisszumos megoldást" - fogalmazott az Oroszországot képviselő Alekszandr Bocan-Harcsenko.

A pénteki tárgyalásokon a szerb vezetők a leghatározottabban leszögezték, hogy hallani se akarnak Koszovó függetlenségéről, a pristinai politikusok pedig legfrissebb nyilatkozataik szerint csak az önálló Koszovó életét befolyásoló bizonyos, általuk még elfogadhatónak ítélt szabályozásról hajlandók tárgyalni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek