Időközi polgármester-választás Bátonyterenyén
Időközi polgármester-választást tartanak ma a Nógrád megyei Bátonyterenyén, ahol áprilisban lemondott a város vezetője - közölte a jegyző az MTI-vel.
Dátum: 2007-08-12 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:51.900786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az időközi választást azért kellett kiírni, mert Vanya Gábor (MSZP) április 30-ával lemondott tisztségéről, hogy a gazdasági szférában helyezkedhessen el - mondta Romhányi Gyula. A mintegy 15 ezer lakosú város 11.400 választásra jogosult lakója reggel 6 és este 19 óra között adhatja le voksait - tette hozzá.
A választáson hat jelölt indul: Juhász István Imre, Márki Tamás és Persik György (függetlenek), László Sándor (Magyar Kommunista Munkáspárt), Lavajné Dóka Éva (MSZP), Oláh Károly (Fidesz-KDNP). A jelöltek közül Oláh Károly tagja a képviselő-testületnek.
MTI - fidesz.hu