A tálibok nem engedik el a beteg dél-koreai túszokat
A tálibok meggondolták magukat, és nem engedik szabadon azt a két dél-koreai túszt, aki beteg - jelentette vasárnap a Yonhap dél-koreai hírügynökség Juszuf Ahmadira, az iszlamista afgán mozgalom szóvivőjére hivatkozva.
Dátum: 2007-08-12 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:52.226598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ahmadi néhány órával ezelőtt még azt mondta mobiltelefonon nyugati tudósítóknak, hogy "jó szándékuk jeléül" cselekedtek így, vagyis nem szabtak feltételt ehhez a a túszok szabadságának a visszaadásához. A legfrissebb jelentések szerint viszont azt közölte, hogy a tálibok vezetése meggondolta magát, és nem engedi szabadon a két nőt. A dél-koreai hatóságok egyelőre nem voltak hajlandók kommentálni az újabb bejelentést.
A tálibok és egy dél-koreai küldöttség pénteken este kezdtek közvetlen tárgyalásokat a július 19-én elrabolt túszok sorsáról. A 23 fogoly közül két férfit kivégeztek, jelenleg 16 nő és 5 férfi van az iszlamista fegyveresek fogságában.
MTI - fidesz.hu