Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felelőtlenség megint Gál J. Zoltánra bízni a rendezvények felügyeletét

Ez a kormány semmilyen tettéért nem vállal felelősséget, de ami még rosszabb: a magyar emberek életéért, biztonságáért sem - írja közleményében Cser-Palkovics András.


Dátum: 2007-08-12 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:52.518820, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

Azt vártuk, hogy ma a kormányszóvivő az egyetlen helyes bejelentést teszi meg: visszavonják Gál J. Zoltán augusztus 20-i főkoordinátori megbízatását.

Maga Szilvásy György kancelláriaminiszter tette ugyanis egyértelművé a tavalyi tragédia másnapján, hogy Gál J. Zoltán jogosult lett volna leállítani az öt ember életét követelő 2006-os tűzijátékot. Arcátlan cinizmus és felelőtlenség megint Gál J. Zoltánra bízni a rendezvények felügyeletét. Ez a kormány semmilyen tettéért nem vállal felelősséget, de ami még rosszabb: a magyar emberek életéért, biztonságáért sem.

Cser-Palkovics András,

a Fidesz helyettes szóvivője

Kapcsolódó elemek