Tűzoltók a víz ellen: több mint 300 riasztás országszerte
Baján még dolgoznak a tűzoltók a vízkárok elhárításán - mondta el Dobson Tibor katasztrófavédelmi szóvivő vasárnap reggel az MTI-nek. Előző nap több mint 300-szor riasztották országszerte a tűzoltókat vízkárok miatt.
Dátum: 2007-08-12 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82353
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:46:52.828835, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bács-Kiskun megyében főleg Baja városát és környékét öntötte el jelentősen az eső - közölte Dobson, hozzátéve, hogy Baján még 80 helyen kell pincékből, garázsokból, szuterénekből szivattyúzni a vizet. Két személyautó alatt beszakadt az úttest - tette hozzá.
A vízkárokat Bács-Kiskun megye mellett főleg Pest megyében kellett elhárítani: Pilisszentivánon, Pilisborosjenőn, Pilisvörösváron, Turán, Galgahévízen, Gödöllőn, illetve Kókán és Tápiószecsőn - ezeken a településeken már végeztek a munkával a tűzoltók.
MNO - fidesz.hu