Egy hónappal később indulnak a balatoni kompok
A tavalyinál egy hónappal később, várhatóan március elején indulnak újra a komphajók Szántódrév és Tihanyrév között a tartós hideg és a vastag jég miatt - közölte Kapócs Ferenc, a Balatoni Hajózási Rt. kereskedelmi igazgatója.
Dátum: 2003-02-07 10:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7523
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:29.031259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy évvel ezelőtt a kedvező időjárás miatt február 8-án indult a komphajóforgalom a Balaton déli és északi partja között.
Az idén a tervek szerint március 1-jén kezdték volna meg a kompok a közlekedést, de már most látszik, hogy a tavat borító vastag jég miatt később indulnak a hajók. A Balatont 10-30 centiméter vastag jég borítja, amelyet átlagosan 30 centiméteres hóréteg fed.
A Balatoni Hajózási Rt. négy kompja az elmúlt évben Tihany és Szántód között 1,1 millió utast és 307 ezer járművet szállított.
Míg a korábbi években a siófoki kikötőben teleltek a hajótársaság kompjai, az idei télen Szántódon pihennek a komphajók, hogy a jég elolvadása után azonnal megkezdődhessen a forgalom a Balaton északi és déli partján haladó közutakat összekötő tihanyi-szántódi révnél.
MTI - fidesz.hu