Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Robbanás a Hamász rendőrségének főhadiszállásánál

Robbantás történt vasárnap este a Hamász úgynevezett Végrehajtó Erejének, vagyis rendőrségének a gázavárosi főhadiszállása előtt.


Dátum: 2007-08-13 08:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82381
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:01.388180, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A robbanószerkezetet egy szemeteskukába rejtették el. A detonációban nem sérült meg senki sem, és komolyabb károk sem keletkeztek. A tettes vagy tettesek kiléte nem ismeretes. A Végrehajtó Erő fegyveresei a nap folyamán az övezet déli részén három Fatah-tagot vettek őrizetbe, mert egy esküvőn a Mahmúd Abbász palesztin elnökhöz hű szervezet dalait énekelték. Az egyik őrizetbe vett Fatah-milicista az egyike annak a 13 palesztinnak, akiket az izraeli hatóságok 2002-ben kiutasítottak az országból, mert több mint száz társukkal részt vettek a betlehemi Születés templomának az elfoglalásban.

A Hamász Végrehajtó Ereje túlnyomórészt az iszlamista szervezet fegyveres szárnyának tekintett Ezzeddín al-Kasszám Brigádok tagjaiból áll, de van köztük egyéb szövetséges csoportosulás tagja is, többek között a Népi Ellenállási Bizottságokból. Az al-Kasszám Brigádoknak 15 ezer számon tartott tagja van, de nem lehet tudni, pontosan hányan tartoznak közülük a Végrehajtó Erőhöz is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek