Font Sándor írásbeli kérdése Gráf József agrárminiszterhez
Dátum: 2007-08-13 14:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=82423
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:47:13.746217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tisztelt Miniszter Úr!
Az elmúlt hetekben a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség több indítványt is tett annak érdekében, hogy megfékezzük a várható élelmiszerár emelkedést. A Kormány ezeket elutasította, de új javaslatokkal nem állt elő. Indítványaink egyike azt javasolta, hogy tartsuk Magyarországon az intervenciós gabonakészletet a kialakult gabonahiány, és az emiatt duplájára nőtt gabonaárak miatt, különös tekintettel az állattartók nehéz helyzetére. Felvetésünk elutasítása mellett Önök azt jelentették ki, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy az intervenciós készletből a magyar állattartók juthassanak takarmányhoz.
A hozzánk eljutott információk alapján ezzel az állítással ellentétes az EU, illetve az MVH által kiírt értékesítési feltétel, amely csak több százezer tonnás tételeket enged meg egyben vásárolni, illetve egy-egy tároló teljes raktárkészletét, és mindezekhez 10 euro/t kauciót is kérnek. Nyilvánvaló, hogy ilyen feltételek mellett klasszikus magyar állattartó nem juthat takarmánygabonához, hanem csak olyan tőkéscsoportok, akik a megvásárolt gabonát busás haszonnal adják tovább a legtöbbször nem is magyar állattartóknak. Információnk szerint ilyen "szerencsés" vásárló többek között az Agrograin Rt, illetve a Cargill Rt. is.
Tisztelt Miniszter Úr!
Melyik vállalkozás (magán, társas) milyen feltételekkel, milyen áron, mekkora mennyiséget, hányszor vásárolt 2007. január 1-je óta napjainkig?
A 10 euro/t kauciót milyen formában lehet biztosítani (készpénz, banki fedezet, stb.)?
Tervezik-e megváltoztatni a pályázati feltételek annak érdekében, hogy a magyar állattartók hozzájuthassanak az állatok számára szükséges takarmányhoz?
Tervezik-e, hogy a Concordia Rt-nek szerepet szánnak a gabonahiány mérséklésére, a készletek kezelésére? Ha igen, milyen szerepet?
Várom Miniszter Úr válaszát!
Font Sándor (Fidesz)
országgyűlési képviselő