Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington terrorakciókra figyelmeztet

Az amerikai állampolgárok ellen irányuló, vegyi és biológiai fegyverekkel való terrorcselekmények megnövekedett veszélyére figyelmeztetett szerte a világon a washingtoni külügyminisztérium, az al-Kaida terrorszervezethez kötődő csoportokat nevezve meg e veszély forrásaként.


Dátum: 2003-02-07 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:03:29.957008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az amerikai külügyi tárca nem adott magyarázatot arra, hogy mi késztette e figyelmeztetés közzétételére. A dokumentum emellett semmiben sem utal arra, hogy a terrorveszély növekedése összefüggésben lenne az Irak elleni esetleges háborúval. A figyelmeztetést egy nappal Colin Powell külügyminiszternek a Biztonsági Tanácsban elmondott beszéde, az Irak fegyverkezésére vonatkozó amerikai adatok nyilvánosságra hozatala után tették közzé.

A washingtoni dokumentum szerint a hagyományos fegyverek, mint például a robbanószerkezetek változatlanul nagyobb közvetlen fenyegetést jelentenek, egyre növekvő veszélynek kell tekinteni annak lehetőségét, hogy a terroristák nem hagyományos fegyvereket - köztük biológiai és vegyi fegyvereket - használnak.

Hasonló, tehát minden külföldön tartózkodó amerikai állampolgárt nagyobb óvatosságra intő figyelmeztetést legutóbb tavaly novemberben tett Washington.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek